2016. április 17., vasárnap

Felvétel 9, rögzítve dec. 7 20:23-kor

Annyira Edével voltam elfoglalva, hogy tökéletesen megfeledkeztem arról a tényről, hogy Kristóf is velünk van, ami nem szokásom. Ő viszont nem feledkezett meg rólam, amiért csak még jobban szeretem. A szünet és maga az egész meccssorozat végeztével (a VIRS-LI játékáról szinte egyáltalán nem vettem tudomást, mert mással voltam elfoglalva – jelen esetben azzal, hogy Jennifer mennyire unszimpatikus és hogy Ede mennyivel jobbat érdemelne nála) odajött hozzám. Ő volt az egyetlen egész idő alatt a stadionban, aki nem vette le az első adandó alkalommal a fejéről a Mikulássapkát. Jól állt neki.
- Hol jársz?
- Csak gondolkodtam.
- Értem. Anyudék meg akarnak ismerkedni személyesen is a leendő edződdel és be akarnak mutatni neki.
- Ó. Rendben.
- Izgulsz? – húzta félmosolyra a száját.
- Egy kicsit – vallottam be.
- Akkor azt már nem is mondom, hogy azt szeretnék, ha megalapoznád a kapcsolatodat a csapattársaiddal.
- MI?
- Mondjuk, gratulálsz nekik a meccshez, vagy ilyesmi.
- MI?
- És mivel most fogják elintézni a beíratást, ami után a röplabdacsapat teljes jogú tagja leszel, elképzelhető, hogy elküldenek a többi lánnyal megünnepelni egy pizzériában a győzelmet.
Győztek?
- MI? Most csak szivatsz, ugye?
- Hát persze. Bocs. Egyelőre még csak ott tartunk, hogy beszélgetnek az edzővel. Jössz? – nyújtotta felém a kezét, és mikor az enyémet az övébe csúsztattam, bátorításképp megszorította. Hálásan mosolyogtam rá. Tényleg féltem. Nekem fontos a kapcsolatokban a hosszú múltbeli ismeretség. Nem tudom, milyen lesz a többi lány a csapatból, és hogy milyen viszonyt sikerül majd kialakítanom velük. De nem könyvelhetem el magamban előre, hogy nem fog sikerülni. Különben is, ez még csak az első apró lépés. Azt a bizonyos múltat is el kell valahol kezdeni.
- Szia, kicsim – köszöntött mosolyogva anya, látva, hogy épségben előkerültem. – Dominik, nos, róla lenne szó.
Dominik, az edző nem mosolyodott el, egyáltalán semmi szívélyes formaság nem volt a viselkedésében, mégis barátságosan tűnt, amint kezet nyújtott.
- Fábián Dominik.
- Nagy Erzsébet – mutatkoztam be.
- Vagy, ahogy hallom, Sissi – bólintott.
- Igen – válaszoltam, és egyre jobban tetszett nekem a harmincas, barna bőrű, barna lenyírt hajú férfi, amiért ilyen jól értesült a becenevemről, és hajlandó használni is azt.
- Üdvözöllek a csapatban. A szüleiddel épp most tárgyaljuk a beiratkozásod részleteit. Remélem, jól fogod itt magad érezni. Tegeződjünk, rendben?
- Rendben.
- Nagyszerű. Sportoltál már ezelőtt valahol?
- Hát, röplabdázni még sosem röplabdáztam… - jöttem zavarba.
- Nem feltétlenül csak röplabdára gondolok.
- Ó, értem. Alsós koromban két évig karatéztam, harmadikban hagytam abba. De azóta nem sportoltam a sulin kívül semmit.
- Semmi baj, a küzdősportok jó erőnlétbe hoztak, látszik is rajtad. A csapatban egyébként még senki sem profi. Szeptemberben indult el a sportegyesület, ezért még mind a lányok, mind a fiúk csak kezdők. Mit tudsz magáról a játékról?
- Elméletben már megvan az összes szabály. De nem tudom, gyakorlatban mennyire fog majd menni.
- Rendben, kezdetnek jó. A többiek, amikor kezdték, semmit sem tudtak a szabályokról, az első másfél hónap csak azok rögzítésével és alkalmazásával telt. Szóval szerintem ne aggódj, be fogod érni a csapattársaidat! Közülük csak egy játékos röpizett már az egyesületbe való csatlakozása előtt is. A lányoknál ő most a CSK… Várj, itt is jönnek a lányok!
Igen, én is láttam azt a 12 fős csoportot, amelyik épp most tűnt fel az öltözők felől. Valószínűleg hátrálni kezdhettem, de Dominik felszólítására maradnom kellett. Alig 10 másodperc múlva pedig szembetaláltam magam az egész VIRS-LI-vel, mögöttük pedig feltünedezett egy pár fiú is. Ők vajon kik lehetnek, a VIRS-FI?
- Csajok, íme az új csapattársatok. Jövő héten kezd – fordult a kisebb tömeghez Dominik, aztán várakozóan rám nézett.
- Nagy Erzsébet, Sissi – mondtam, és magam is meglepődtem, hogy alig remegett meg a hangom. Közben kényszerítettem magamat, hogy egytől egyig szemügyre vegyem a csoportot, főleg a lányokat, hogy megtippeljem, ki az, aki nem először röpizik. Ki az, aki a legkritikusabb szemmel fogja figyelni a próbálkozásaimat.
- Szia – hangzott fel néhányszor a fiúktól, akik ezután el is vesztették az érdeklődésüket irántam, a lányok viszont kitartóan figyeltek.
- Khm, Saci? – törte meg a csendet az edző, mire előlépett a csapat legmagasabb tagja, egy barna hajú lány. – Sissi még nem röplabdázott soha, a szabályokkal viszont tisztában van. Holnap iskola után ráérsz?
- Jelen pillanatban úgy néz ki, igen – felelte és vetett rám egy oldalpillantást.
- Tudnál vele foglalkozni egy kicsit akkor hétfőn? A fiúk edzése után lefoglalom nektek egy órára a pályát.
- Oké, megoldom. Köszi – mutatta fel a hüvelykujját. Tényleg úgy festett, mint aki szeretne segíteni. Rám mosolygott. Próbáltam viszonozni, de még mindig nagyon ideges voltam a sok fürkésző tekintettől.
Saci - továbbra is némán - intett nekem, hogy menjek utána. Követtem egészen a lelátó széléig.
Saci magas, halvány bőrű lány volt, sűrű sötétbarna kontyba felfogott hajjal és annál egy kicsivel világosabb szemöldökkel. A szemei kakaóbarnák voltak, amiket hosszú szempillák kereteztek. Egy fekete melegítőt viselt egy égszínkék I love volleyball feliratos pólóval.
- Szia, Zenkata Sarolta vagyok, de szólíts csak Sacinak.
- Te vagy a csapatkapitány, igaz? – kérdeztem rá.
- Aham. Te pedig az új. Sissi, ugye?
- Igen.
- Honnan jött a becenév?
- Erzsébet császárnétól.
- Úgy is írod?
- Dehogy! Míg kiírom, hogy Erzsébet Amália Eugénia, Ausztria császárnéja, Magyarország és Csehország királynéja, Lombardia és Velence, Dalmácia, Horvátország, Szlavónia, Galícia, Lodoméria és Illíria királynője, osztrák főhercegnő, Krakkó nagyhercegnője, bajor hercegnő, lotaringiai, felső- és alsósziléziai hercegnő, Erdély nagyhercegnője, Morava őrgrófnője, Habsburg és Triol hercegi grófnője… - soroltam fel a valódi Sissi pontos címeit.
- Jól informált vagy. Úgy értem, két s-sel? – nevetett fel Saci.
Bólintottam.
- A filmet láttad? – csevegett tovább.
- Igen, és elolvastam a könyvet is.
- Én is. De a film a nagy kedvenc. Melyik suliba jársz?
- Fenyőfasor Általános Iskola.
- Jó neked. Az a suli a legjobb kézilabdában.
- Igen, viszont iszonyú nagy hangsúlyt fektet a négy természettudományi tantárgyra.
- Én Babitsos vagyok, ott a nyelvtan és az irodalom hódít. Szóval… hétfőn a fiúk ötig edzenek, utána miénk a terep. Hatig ráérsz?
- Persze.
- Szuper… Na mi az, izgulsz? – érdeklődött, miután látta, milyen fejet vágok.
- Az nem kifejezés. Sohasem röplabdáztam és…
- Hé, tényleg nyugi. Menni fog! A röpi csak akkor jelenthet rosszat, ha a matektanár mondja – biztosított épp az ellenkezőjéről, mint amit gondoltam, de azért nevettem, mert tetszett a szójáték, meg az is, hogy próbál bátorítani.
- Na jó, vissza kell mennem a csajokhoz, megyünk ünnepelni! Velünk tartasz?
- Köszi, de inkább nem, mivel nem tettem hozzá semmit a győzelemért, fura lenne, hogy én is ott vagyok. De egyébként gratulálok! – hárítottam el a meghívást.
- Köszönjük… rendben, ha gondolod. De jövő hétvégén is játszunk, ugye tudod? – emlékeztetett a tényre, amit így is csak nagy nehezen tudtam kiverni a fejemből.
- Igen.
- Nem lesz nagy meccs, sőt. Még csak nem is itt, ilyen keretek között fogjuk játszani. Szilveszternél lesz egy egyszerű lányok a fiúk ellen mérkőzés. Én megyek, meg még a lányok közül Viola, Barbi, Bíborka és Niki, a fiúktól pedig még Robi, Barnabás, Izidor, Vince és Dénes lesz ott – közölte és minden egyes névnél rámutatott egy-egy játékosra, akik most vidáman kisebb-nagyobb csoportokban beszélgettek és nevettek. – A meghívást ezennel rád is kiterjesztem.
- De nem baj, ha csak úgy...? - kezdtem volna tiltakozni, de Saci váratlanul kétoldalt a vállamra támaszkodott, hogy elhallgattasson. Kitalálta az aggályaimat is.
- Nem, dehogy. Szilveszter és én együtt járunk, külön megkért, hogy szervezzek a lányokból egy csapatot. És én azt szeretném, ha te lennél a hatodik – felelte és bizalmasan rám mosolygott.
- Köszönöm – nyögtem ki egy kicsit döbbenten, de hálás voltam neki, amiért szeretné, hogy beilleszkedjek.
- Oké. Ezt megbeszéltük. Pontosan egy hét múlva délután egyre gyere erre a címre! – előkotort egy zsebit és egy lila tollal ráfirkantotta a helyszínt. – Tessék. Lehet, hogy december van, meg hideg, de a nagybátyám meteorológus, szóval mindig elsőként értesülök a várható enyhülésekről. Jövő hét hétvégétől pedig ugrik a hőmérséklet, egészen karácsonyig jó idő lesz a játékhoz, talán 13 oC is mérhetünk. Efelől biztosíthatlak. Mennem kell, de holnap ötkor itt találkozunk. Ciao.
- Kösz mindent. Szia – integettem és visszamentem a szüleim és Kristóf mellé.
- Nos, első benyomás? - faggatózott apa.
- Kedves lány. Meghívott jövő vasárnapra játszani egy másik röplabdáshoz.
- Fedett pályára?
- Nem, legalábbis nem hiszem. Azt mondta, melegszik az idő… De majd rétegesen öltözök.
- Ugye, hogy minden rendben ment? – simította meg a karomat anya.
- Igen. Azt hiszem, az első lépés volt a legnehezebb – mondtam megkönnyebbülten.
- Különben is, a röplabdás csajok mindig nagyon jól néznek ki. Még szép, hogy közéjük illesz! – jelentette ki mellém lépve Kristóf, mire egy óriásit dobbant a szívem. Ede és apa rosszallóan összenéztek.


Hazaérve mind együtt ebédeltünk. Ede kivételesen elsőként végzett, mert Jen előtt fékezte az étvágyát, és velem együtt állt fel az asztaltól. Amikor kiértünk a fürdőbe kezet mosni, kétségbeesetten fordult hozzám.
- Sissi, segítened kell! Ki kell hordani a szobámból mindent, ami fizika!
Hitetlenkedve meredtem rá.
- Ezt nem gondolod komolyan!
- De, a legkomolyabban. Jen miatt…
- Én ebben nem vállalok szerepet, Ede. Nem kell megváltoznod senki miatt sem. Hogy várhatod el Jennifertől, hogy beléd szeressen, ha egyszer elrejted előle azt, aki igazából vagy?
Otthagytam, hogy elgondolkozzon azon, amit mondtam. Igazam van. És ezt neki is tudnia kell.
Délután három körül áthívtam Kamillát filmet nézni, utána pedig ő, Kristóf és én nekiálltunk a leckének a nappaliban, mert a szobámban nem fértünk volna el kényelmesen. Mikor felsiettem a cuccaimért, ott találtam az ágyamon heverve Ede villámgömbjét, kémcsőállványát és tudományos könyveit, amiken látszott, hogy csak sietősen oda lettek hajigálva valaki által. Elhúztam a számat, és fejcsóválva odaballagtam a szomszédos szoba ajtaja elé. A kilincs fölé emeltem a kezem.
Benyissak? Ede egyszer rá fog jönni/kényszerülni arra, hogy választania kell Jennifer és önmaga között. Remélem, végül jól dönt – de most még nem tud választani. Ezt el kell fogadnom. Ha most rájuk török és megmondom a véleményemet, azzal kihívom a bátyám haragját, és még annyira sem fog rám hallgatni, mint most. Talán nem is lenne különbség? Mindegy. Bíznom kell Edében. És idővel majd ő is bízni fog önmagában. - Sissi

1 megjegyzés:

  1. Nem találok szavakat... Ez a rész megahiperszuperfantasztikus lett! <3 <3
    Alig várom már, hogy Sissi elkezdje a röplabdát, meg úgy általában, hogy folytatódjon a történet! <3
    #FelhőForever <3

    xxRia

    VálaszTörlés